Átgondolom ~ Első rész

Sziasztok! Nos megérkeztem a következő Harrys történet első kis töredékével. Úgy ütemeztem, hogy minden péntek délután kerül majd feltöltésre a következő rész, hogy a pocsék sulis hét után tudjanak minek örülni a feliratkozóim. A cím miatt pedig ne haragudjatok, de sose voltam ilyen téren elég kreatív. 
Beauty and beat nevű feliratkozómnak hatalmas köszönet, hogy jóformán el se kezdtem, de már velem van. <3 Na jó szórakozást!

Leila W. 

Átgondolom ~ Első rész

A fekete jármű hátsó ülésén egy fiatal huszonéves lány ült, aki szinte percenként pillantott a limuzin digitális órájára. Nem tudta milyen hosszú út elébe néz, és hogy mennyi időt vesz igénybe, így nagyon aggódott, hogy el fog késni. Kilencre kellett odaérnie egy bizonyos helyre, ám fogalma sem volt arról, hogy mi is volt az úti cél, ugyanis párja nem árulta el a randi helyszínét, sőt a sofőr se, pedig sokáig próbálta kihúzni belőle a titkot. Lehet valamivel többre jutott volna, ha nem egy müzliszelettel próbálja megvesztegetni az egyébként kicsit se sportember alkatú fazont. Nem tudta mennyi ideig fog tartani a lágy zenével társuló út, de reménykedett abban, hogy hamarosan megállnak. Bár párja sofőrje igazán kedves volt hozzá, mégis szívesebben töltötte volna idejét a barátjával. Általában külön érkeztek a randevúkra, ez náluk egy édes szokás volt. Mindig az első randi élményét akarták hozni, azzal, hogy meglepik egymást. A lány mindig meseszép próbált lenni, néha pedig csöppet kirívóan öltözködött, csak hogy ne legyen túl egyhangú a kapcsolatuk, de fiú is sokat tett azért, hogy ne romoljon meg az, ami kettejük között van.

– Megérkeztünk, Miss Aldebourne – szólalt meg a sofőr korához és cigarettaszagához illő rekedtes hangon, mire a lány felkapta fejét, engedve hogy az utca fényei megvilágítsák arcát. Előre lógó barna tincseit a füle mögé igazította, majd az utca felé fordult, hogy megtudja hol is vannak. Szépen ívelt ajkai elnyíltak, ahogy a hatalmas étteremre pillantott.

– Gondolhattam volna – jegyezte meg mosolyogva, miközben egy hálás mosolyt küldött a férfi felé.

Tényleg számíthatott volna arra, hogy párja ide rendeli őt, mégis meglepődött rajta. Gyorsan szétnézett maga körül, nehogy valamit az autóban felejtsen, majd egy gyors köszönöm után kiszállt az autóból. A járdára lépve becsapta maga mögött az ajtót, majd megigazította ruháját. Direkt erre az alkalomra vette meg, és bár nem kellett az egész havi fizetését erre áldoznia, mégsem gondolta valami ócska darabnak. Sőt, szerinte meseszép volt. Öltözete teljesen illett alakjához, az ember tekintetét először merész dekoltázsára, később pedig karcsú derekára vonzotta. Megmutatta azt, amit kellett, de elrejtette, amit nem kellett, hogy lásson az ember. Bár sokáig vacillált a királykék és az egyszerű fehér szín között, mégis az utóbbit választotta, hisz ez jobban illett napbarnított bőréhez. Az egész egy csipkerétegből állt, bár bizonyos helyeken egy második, egy alsó réteg is volt, hogy biztos rejtve maradjon az, aminek kell.

Természetesen viselete nem csak ennyiből állt. Topogója meglehetősen egyszerűbb volt, mint a ruhája, csak egy szimpla piros tűsarkút választott, bármiféle strassz, vagy egyéb nélkül. Az estére gondolva magára kapott egy vékonyabb blézert is, valamint lakáskulcsát, mobilját és egyéb dolgait valamibe tennie kellett, ezért magához vett egy piros boríték táskát is. Ezeken kívül már csak egy ezüst nyaklánc, és karkötő ékesítette, amit kedvesétől kapott még karácsonyra. Azóta szinte mindig viselte a kis ékszereket.

Külsejét nem csak ruhadarabokkal és kiegészítőkkel dobta fel, ugyanis sminkelt is egy kicsit. Hatalmas kék íriszeit nem volt nehéz kiemelni, csak egy kevéske barnás szemhéjpúdert, fekete tust és spirált használt, de számára ez is sok volt. Nem szerette magát sminkelni, és párja sem örült annak, ha túl sok rajta a festék, de azt mindketten jól tudták, hogy néha muszáj, főleg hogy a szemfüles fotósok mindenhol megtalálták őket. De tényleg mindenhol.

– Hölgyem, maga épp oly gyönyörű, mint mindig – bókolt neki Connor, a főpincér, amint belépett. Már régóta ismerték egymást, hisz a párocska gyakran megfordult az étteremben. A fiút nemrég léptették elő, talán két hónapja, azelőtt pedig rendszeresen ő szolgálta ki a két fiatalt.

– Uram, a végén elpirulok – nevetett fel szégyellősen a lány, közben körbepillantott a nagy teremben. A hely maga semmit se változott ahhoz képest, mint mikor utoljára járt a helyen – Ki lesz a pincérünk most, hogy te már lemondtál az asztalok közt szaladgálásról.

– Ne aggódj, szemmel tartalak majd, most pedig gyere – indult el a srác átszelve a termet, majd egy csendes sarokba vezette a lányt. – Remélem, megfelel.

– Hát persze – mosolygott rá. A fiú lesegítette róla a kabátot, majd még a széket is kihúzta neki. – Még mindig egy főnyeremény vagy. Reyna igazán jól választott.

– Mintha te olyan rosszul választottál volna – jegyezte meg. – Vársz még kicsit, vagy rendelnél már most valami italt?

– Azt hiszem, jól esne egy pohár vörös bor.

– Rendben. Valakit ideküldök, hogy felvehesse a rendelésedet. Addig is itt egy étlap, nekem pedig mennem kell, mert a végén visszafokoznak a hisztis vendégek közé. Légy jó, kislány!

– Igenis – nevetett fel, majd elvette tőle, és az asztal szélére tette. Előbb az asztal tartalmával akart foglalkozni.

Az étterem évek óta bordó, fehér és pezsgő színekben pompázott, így a terítéken semmi meglepőt nem talált a lány, ám volt még valami az asztalon. Egy mesés kristályvázában egy annál is csodálatosabb tulipán csokor volt, amihez egy levél is tartozott. Kissé zavarban volt, mégis boldogan vette ki az ezüst lapot a borítékból, és olvasni kezdte.

Drága és egyetlen Nadi babám!

Először is had szögezzem le, hogy még mindig tökéletes vagy. Régóta szeretlek, és az érzés csak egyre erősödik. Közel hét éve ismerlek, és még mindig te vagy életem szerelme. Mára már csak azt sajnálom, hogy nem mertelek előbb randira hívni. Köszönöm, hogy az a lány vagy, akit megszerettem, hogy nem változtál meg azért, mert ennyire híres lettem és köszönöm, hogy nem engeded, hogy átessek a ló túlsó oldalára. Köszönöm, hogy teljes szívemből szerethetlek.

Van tipped arra, hogy miért kapsz ilyen sok szép virágot? Segítek kicsit. Tizenöt évesek voltunk, mikor megismerkedtünk és te épp a vadóc életedet élted. Emlékszem, mikor a lila tincseiddel végigsétáltál a garázsotokon – mikor a White Eskimoval próbáltunk – és kiosztottad a tesódat, hogy miért épp nálatok zajongunk. Már akkor is nagyon bejöttél, de még nem volt merszem bepróbálkozni nálad. Aztán ahogy telt az idő egyre inkább összemelegedtünk, és végre randira hívtalak.

Az ötödik randink végén, mikor a naplementét néztük már biztossá vált, hogy a kémia tényleg működik köztünk, hisz ekkor jutottunk el arra a pontra, hogy járni fogunk. Ezért, az öt narancssárga tulipán. Az idő múlásával egyre jobban megismertelek, megszerettelek, és megtudtam azt is, hogy mennyire elégedetlen vagy önmagaddal.

A következő a hét szál fehér tulipán, mert valahol azt olvastam, hogy a fehér az igaz szerelem jele. Hét olyan dolgot írok le, amit szeretek benned, de te magadban már nem igazán. Az első a hajad. Legszívesebben mindig befestenéd, mert nem szereted a barna színét, de én nagyon szeretem, főleg, mert kiemeli ragyogó kék szemeidet. Imádom azt is, hogy minden apróság miatt elpirulsz, néha még bókolnom se kell, csak elég rád néznem. Sőt, lemerném fogadni, hogy most is épp elpirulsz, miközben ezeket a sorokat olvasod, de remélem nem ez az első a levél alatt, és szerintem lesz is még pár. Kedvelem a szeplőidet is, az orrodon, az arcodon és a vállaidon. Legszívesebben egész nap csókolgatnám őket, csak végre észrevedd, hogy mennyire szeretem. Sokkal szexibb vagy velük, mint nélkülük. Kérlek, ne rejtsd el őket mindenféle kencével. Pár hete kutakodtam kicsit a böngészési előzményeid között, hátha megtudom, milyen ajándéknak örülnél igazán, de leginkább csak plasztikai műtétekkel foglalkozó oldalakat néztél akkoriban. Baba, a te ajkaid úgy tökéletesek, ahogy vannak. Szeretem a telt ajkaidat, egyáltalán nem kell kisebb, és a hasad alján lévő hegek se csúnyává, sokkal inkább különlegessé tesznek. Szeretem a combjaidat is. Tisztában vagyok azzal, hogy csak azért futópadozol, hogy a fenekedről és a hosszú combjaidról lemenjen az a kis felesleg, de kérlek, én imádom, hogy nem egy lapos csaj vagy, és tudok rajtad mit fogni. Ne változz meg, így vagy tökéletes. Az egyetlen, ami nem a külsődre vonatkozik, mégis nagyon meg akarom említeni, meg kell említenem, az a kétbalkezességed, mert elég sokat köszönhetünk ennek. Ha nem rontottad volna el a sütidet aznap, akkor nem segítettem volna neked, és valószínűleg sose kezdünk el beszélgetni. Imádom, hogy egyfolytában botladozol, és emiatt mindig fognom kell a kezed, mert csak így tudhatlak teljesen biztonságban. Tudom, hogy ez egy olyan tulajdonságod, amit nagyon utálsz, de belegondolva mégse olyan rossz. Az utolsó egy szál piros, aminek több jelentése is van. Ez a szín az, ami igazán illik hozzád. A lélegzetem is elállt, mikor még az első randinkon megláttalak abban a vörös ruhában, arról már nem is beszélve, mikor megleptél azzal a dögös tangával. Jesszusom, milyen vörös lehetsz most is.

Szeretem a ragyogó mosolyod, főleg ha az idióta poénjaimon nevetsz. Köszönöm, hogy én lehetek az oka annak a rengeteg gyönyörű mosolynak. Szeretem a gyönyörű íriszeidet, amikkel mindig szemmel tartasz, nehogy valami hülyeséget csináljak.

Szeretem, ha szabadnapokon rajtad feküdhetek, fejemmel a melleiden, hisz így hallom legjobban szíved dobogását. Szeretem, mikor nyugis napokon elmegyünk sétálni kicsit, és végig foghatom a kezedet. Köszönöm, hogy elviseled a rajongókat, és nem kell titkolnom, hogy mennyire szeretlek.

Szeretem, hogy az én kis bolondom vagy, mégis nagyon komoly tudsz lenni. Ki tudok veled kapcsolódni, jókat szórakozunk együtt, de a gondjainkat is meg tudjuk beszélni, mint két értelmes felnőtt, hisz elvileg azok vagyunk.

Szeretem a romantikus és egyben gondoskodó feledet. Köszönöm, hogy finom vacsorával vársz haza, mikor hetek elteltével újra találkozunk, a levendulás fürdőket, amik megnyugtatnak, és a remek masszásokat, amik olyan jól ellazítanak. Köszönöm, hogy nem vársz tőlem hatalmas programokat, és beéred azzal is, ha kettesben összebújva megnézünk egy filmet.

Szeretem a bolondos dolgainkat, amik miatt hülyének néznek minket az emberek. Szeretem, hogy a téli hidegben fagyival a kezünkben rójuk az utcákat, nyáron pedig forró kávéval mászkálunk a strandokon.

Szeretlek, mert minden pletyka ellenére is kiállsz mellettem, nem vonsz kérdőre a tetteim végett, és nem kezdesz féltékenykedni, csak mert találkozok egy barátommal. Köszönöm, hogy hiszel bennem, az álmaimban és támogatsz engem. El se tudod képzelni, mennyit jelent, hogy meglátogatsz a koncertek közben. Köszönöm, hogy erőt adsz a mindennapokhoz.

Szeretem, hogy ennyire türelmes vagy. Mindig végighallgatsz, ha a munkáról beszélek, pedig tudom, hogy már nagyon unod. Köszönöm, hogy örömet lelsz az én örömömben is.

Csókollak, Makid!

Mint a mesékben

Sziasztok! Az első történet, amit meg szeretnék osztani veletek, nem más, mint egy Harry-s, téli kis szösszenet, amit évekkel ez előtt írtam egy osztálytársamnak karácsonyra. Remélem tetszeni fog, jó szórakozást.

Leila W.

A fedett teraszon állva néztem, hogy a hó hatalmas pelyhekben hull a földre. A jeges szél átjárta testemet, göndör hajamat pedig először balról jobbra, majd jobbról balra fújta. A didergést hamar megunva húztam összébb magamon a kabátomat, majd párat előrébb lépve kitekintettem az udvarra. Az udvarra, amivel a múlt tavasszal még annyit foglalkoztam. Egész nyáron szebbnél szebb színekben pompázott az egész kert, hála a rengeteg virágnak, amit ültettem, de mostanra mindent ellepett a vastag hótakaró. A fákról lehullottak a levelek, a kopár ágakon egyedül egy madáretető díszelgett, amit hébe-hóba meglátogatott egy-egy veréb, galamb vagy épp rigó. A kerti tavacska nyaranta színes tavirózsáktól pompázott, esténként pedig ellepték azt a szúnyogok és a szitakötők, de a víztükör mára már csak egy jégréteg volt. Igaz, egy méretes lék azért még tátong rajta, de az is csak az etetés és a levegőztetés miatt.

Belegondolva már hetek óta nem láttam a kedvenc halamat, a kis sárga koi pontyot. Abban sem voltam igazán biztos, hogy él-e még szegényke. Könnyen lehet, hogy Hógolyó, vagy épp a szomszéd macska már rég kihalászta magának vacsorára.

– Már mindenütt kerestelek – halottam meg mögülem férjem hangját, mire melegség járta át a szívem.

– Hát csak megtaláltál – mosolyogtam rá, és felé fordultam. Ő is elmosolyodott, majd elém lépve az ölelésébe vont és az ajkaimra hajolt. Csak egy rövidke csók volt, de nekem mindennél többet jelentett.

– Mit csinálsz egyedül itt kint a hidegben, amikor lehetnél bent is a kandalló előtt velem, kettesben? – kérdezte, közben pedig visszafordított a kert felé, mögém lépve pedig hátulról az szorosan átölelt.

– Csak gondolkoztam – feleltem egyszerűen.

– És min, már ha szabad tudnom?

– A múltunkon. Hogy milyen szép volt az elmúlt év, és hogy mit csináltunk egy éve és pár napja. Emlékszel?

– Hogy is felejthetném el – bámult maga elé.

– Azóta szeretem a telet. Annyira szép volt… - jegyeztem meg, és újra felrémlett az a nap.

***

Nyakunkon volt a karácsony, mikor az anyukám kitalálta, hogy huszonhatodikán, azaz karácsony másnapján menjünk el hozzájuk. Nagyon meglepődtem rajta, hisz rég volt már, hogy utoljára náluk töltöttem az ünnepeket, de végül mindketten rábólintottunk. Makinak ugyan nem tetszett az ötlet, mivel teljesen el voltunk havazva a tennivalókkal, és így nem sok időnk volt boltokba szaladgálni, de végül csak sikerült mindent elintéznünk. Az ajándékokat megvettük és haza vittük, megvacsoráztunk, majd elém lépett, és kijelentette, hogy ő biza még nem fáradt, menjünk el sétálni. Végül a közeli parkban kötöttünk ki, egyszerűen csak kézen fogva bolyongtunk a sötétben össze-vissza, fel, s alá. A hó szinte a térdünkig ért, sötét és hideg volt, de akkor épp egyikünket sem zavarta. Így volt romantikus.

– Gyönyörű – suttogtam és felnéztem a csillagokra. Egyetlen felhő sem takarta őket, legszívesebben elkezdtem volna számolni, és reggelig maradtam volna.

– De nem gyönyörűbb nálad – bókolt, mire elpirultam. Lassan egy éve voltunk együtt, de még mindig sikerült elérnie, hogy zavarba jöjjek.

– Szeretlek – suttogtam, amit csak egy sokatmondó pillantással viszonzott.

– Emlékszel arra, hogy mi volt pontosan egy évvel ez előtt? – kaptam hirtelen a semmiből egy kérdést.

Megálltunk, én pedig felnéztem rá. Zakatolni kezdett az eszem, de nem jöttem rá, mire is gondolt. December huszonhárom. Senki sem született, nem is halt meg ezen a napon az ismerőseim közül. Az évfordulónk januárban van. Értetlenül néztem Őt, majd megráztam a fejem.

– Nem emlékszem. Történt akkor valami?

– Igen Baba, milyen feledékeny vagy – nevetett, majd megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. – Gyere, szeretnék valamit mutatni.

– Remélem nem az ellenem felbérelt bérgyilkost – nevettem én is.

Pár napja horrorfilmet néztünk a barátainkkal, így még kicsit bennem volt a rettegés, ám feleslegesen, ugyanis egy kis hídhoz vezetett, aminek a szélén aprócska gyertyák álltak. Meseszép volt. A gyertyák jégből faragott mécsesbe voltak helyezve, amik így tökéletesen megvilágították a hidat. Csak a híd közepén álltunk meg, ahol maga felé fordított.

– Ruby! Nagyon szeretlek. Szavakkal le sem tudom írni, hogy mennyit jelentesz nekem. Te vagy az életem, és el sem tudnék képzelni egy olyan világot, ahol te nem vagy az enyém. Elraboltad a szívemet, és azt akarom, hogy örökké egymáséi legyünk. Szóval… – mondta, majd megállt egy kicsit, fél térdre ereszkedett és a kabátja zsebéből elővett egy fekete kis ékszerdobozt ezüst masnival a tetején. Levette a dobozka tetejét, amiben egy csodás gyűrű volt. Szemeim azonnal könnybe lábadtak.

– Ruby Paige Habel, hozzám jössz feleségül? – kérdezte, nekem pedig egy hang se jött ki a torkomon a döbbenettől, csak bólogattam. Rám mosolygott, majd felállt, és letörölte könnyeimet.

– Szeretlek – suttogtam, majd felé nyújtottam a kezemet, ő pedig felhúzta ujjamra a gyűrűt. Kaptam rá egy csókot, majd engedte, hogy jobban megnézzem. Az ezüst gyűrűt apró, vörös gyémántokkal díszítették – Honnan tudtad?

 – Pontosan egy éve volt az első randink. A film után elmentünk sétálni a városba, és ott megálltál egy kirakatnál. Egy ehhez hasonló gyűrű tetszett meg neked, de akkor még korai lett volna megvenni.

– Te emlékszel még ilyenre?

– Hogyne emlékeznék? Akkor szerettem beléd. Először azt hittem olyan leszel, mint a többi, de mint kiderült teljesen más vagy. Méghozzá jó értelemben. Gyönyörű vagy, okos, intelligens, jó a humorod, és remélem, nem várod el, hogy tovább soroljam, mert itt fagyunk meg mindketten, de akkor se érek a végére.

– Szeretlek – suttogtam, majd lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.

***

– Igen, tagadhatatlanul az egyik legszebb napunk volt.

– Nekem az esküvő volt a kedvencem. Imádtam a ruhámat, de olyan nehéz volt megfelelőt találni. A tervezők nem akarták elhinni, hogy pirosat is akarok a ruhába, sőt még hülyének is néztek végette.

– Pedig úgy volt az szép. Így két év után, hogy már kiismertelek, már meglepődnék azon, ha fehér ruhában állnál mellém. Akkor pedig azon lepődtem meg, hogy életem szerelme egy vörös–fehér ruhában közeledett felém a sorok között.

– Annyira jó volt – gondoltam bele.

– Aztán pedig a nászút – jegyezte meg pimasz mosollyal.

– Egyébként mért kerestél? – váltottam gyorsan témát, hisz igencsak jól ismertem már a férjemet, könnyen bele tudott merülni a piszkos részletekbe.

– Kira hívott. Kérte, hogy töltsük náluk a szilvesztert. Azt mondta nagy bejelenteni valójuk van.

– Akkor menjünk csomagolni – indultam befelé.

– Futás! – fogta meg a kezem és felrohantunk a szobánkba. A szekrényből kivettem pár felsőt, mire kicsúszott a ruháim közülük egy boríték. Tudtam jól, hogy mi az, ugyanis én rejtettem el.

– Odaadhatom az ajándékomat? – kérdeztem, közben pedig felvettem a földről a borítékot.

– Milyen ajándékot? – érdeklődött.

– Szilveszter estéjén akartam oda adni, de kettesben az igazi.

– Kettesben? Akkor pakolhatok le az ágyról, hogy legyen helyünk? – bökött fejével az említett fekhely felé, amik bőröndök, táskákkal és ruhák voltak tömve.

– Nem olyanra gondoltam. Két hete titkolózok előtted, csodálom, hogy karácsonykor nem jöttél rá.

– Na, ez kezd érdekessé válni. Adj valami támpontot, majd kitalálom mi az.

– Rendben. Ez az, de találd ki, mi van benne – mutattam fel a borítékot.

– Repülőjegy? – érkezett az első tipp.

– Nem.

– Talán egy fotó? – próbálkozott felvont szemöldökkel.

– Az, de találd ki milyen – szórakoztam vele.

– Valami ciki kis kori rólad? Esetleg sunyiban csináltál rólam képet? Vagy valami dögös ruciban te vagy a képen? – folytatta a találgatást, utóbbinál pedig a lány a szemeit forgatta.

– Nem, de még csak a közelében sem vagy.

– Akkor szabad a gazda – adta fel. Odaadtam neki, és figyeltem az arcát.

– Bontsd ki! – kértem, ő pedig boldogan tépte fel a lezárt borítékot. Tudtam, hogy örülni fog neki, de amikor felfogta, hogy mit is lát, döbbenten mért végig.

– Ez egy ultrahang felvétel? – kérdezte, mintha a saját szemének sem tudna hinni.

– Az biza. Ő a kislányod… vagy épp kisfiad, még nem tudjuk – suttogtam. – De már tíz hetes.

– El se hiszem. Mióta tudod? – virult fel a fiú.

– Csak hat hete. Szokásos vizsgálatra mentem az orvosomhoz, és akkor derült ki. Örülsz neki?

– Nagyon. Ezek szerint megelőztük Kiráékat – jelentette ki nagy boldogan.

– Micsoda? – kérdeztem, mikor felfogtam mit is mondott.

– Tudod milyen Niall, nem bírja ki, hogy ne fecsegjen. Mesélte, hogy ráálltak a babaprojektre. Örülök, hogy megelőztük őket. Imádok első lenni – csapta össze a tenyerét, magában pedig már biztos azt tervezte, hogy hogyan fogja elújságolni íz örömhírt a vetélytársainak.

– Két baba egyszerre a bandában. Pihenőt kell majd kérnetek, különben nem fogjátok bírni – nevettem fel.

– Megéri. Értetek bármikor feladnám a karrierem.

– Édes vagy, de én ilyet sosem kérnék tőled.

– Nem is kell. Önként vállalom. Örülök, ha boldognak látom az embereket, és inkább téged teszlek boldoggá és a kicsit, mint a tini lánykákat. Az már nem az én dolgom.

– Szeretlek – csókoltam meg.

– Én is téged, Ruby, és a kicsi Darcy, vagy épp Miles Stylest is imádni fogom. Ennél jobb ajándékot nem is adhattál volna, de hogyhogy nem karácsonykor leptél meg vele? – kérdezte.

– Mert akkor számítottál az ajándékra. Most nem.

– Milyen rafinált vagy. Remélem, az anyja intelligenciáját fogja örökölni, de az apa tudását ének terén.

– Ó, szóval nem tudok énekelni? – játszottam a sértődöttet, de őt ez nem igazán izgatta.

– Tartsunk versenyt? – poénkodott, mire fejbe vágtam egy párnával, majd énekelni kezdtünk.

A mi életünk sosem volt unalmas, és ezek után sem lesz. Remélem, arra fel van készülve, hogy két gyerkőcöt szeretnék tőle, bár először is fel kell készülnünk az első érkezésére. Rengeteg dolgunk lesz még, de minden részletét annyira várom. Jó látni Harryn, hogy ő is örül a picinek.

Az egész egy ártatlan vakrandival kezdődött, és most, két évvel utána boldogok vagyunk a saját házunkban, házasok vagyunk, nyáron pedig jön az első közös gyermekünk. Sosem gondoltam volna, hogy az a férfi, akibe tizenöt évesen beleszerettem, megkéri a kezemet, és huszonkét évesen már az első gyermekét hordom majd a szívem alatt, de belegondolva, nem is alakulhatott volna jobban. Az életem tökéletes, pont, mint a mesékben.