Átgondolva ~ Harmadik rész

Átgondolva ~ Harmadik rész

Valamivel később hangos dörömbölésre ébredt. Normál esetben halálra rémült volna, de jól tudta, hogy ki akar hozzá ilyen elszántan bejutni. Nagyon ráérősen fordult az oldalára, hogy megkeresse a mobilját, hogy megnézze az időt. Alig múlt hajnali fél három, nem sokat aludhatott. Nagyot sóhajtott, mikor észrevette az új üzenetet, de szerencsére csak Nialltől jött.

– Nadi, engedj be! – kiabált a fiú az ajtó túloldaláról és megállás nélkül verte az ajtót, de a lánynak még mindig nem sok kedve volt, hogy kimásszon az ágyból. Még hagyta, hogy tíz percig zajongjon, majd utána is csak ráérősen kelt ki az ágyból, majd az ajtóhoz lépett, hogy kinyissa azt.

– Mit szeretnél? – nézett fel rá teljesen nyugodtan, mégis megvetően, miközben az ajtófélfának dőlt.

– Mit keresnek kint a cuccaim? Miért nem nyitottad ki az ajtót eddig? – kiabált még mindig felháborodva, de már a képébe mászva tette.

– Legalább nem részegen jöttél haza, köszönöm – forgatta a szemeit, és visszaindult a szobába, de Harry elkapta a karját és visszafordította.

– Mi bajod van? Miért nem válaszolsz a kérdéseimre? – szorította meg a csuklóját, mire a lány nemes egyszerűséggel felképelte, az meg egyből elengedte.

– Ne merészelj még egyszer ilyet tenni! – hátrált a lány, fájó kezét dörzsölgetve. – Amúgy meg tudod, hányadika van?

– Hogy jön ez ide? Amúgy meg tizenhetedike, pontosabban hajnali akárhány óra – pillantott a fali órára – három lesz lassan. – válaszolta magabiztosan, a lány pedig egy megvető mosollyal nyugtázta.

– Az tegnap volt. Ahogy az évfordulónk is – mondta halkan, míg a srác homloka ráncba szaladt. – Harry, megszervezted az évfordulós vacsinkat, virágot küldettél nekem és szerelmes levelet, de voltál olyan tuskó, hogy valami énekesnőcskével lógtál, ahelyett hogy velem lettél volna. Igazán gratulálok!

– Sajnálom – nyögte ki. – Én… Tényleg sajnálom, egy nappal totál el vagyok csúszva. Azt hittem ma lesz, a mobilomat meg nem is figyeltem, csak akkor tűnt fel, hogy sokszor kerestél, mikor már indultam, de késő volt már, így nem akartalak felhívni. Gondoltam már megoldottad, a gondodat, és rég alszol…

– Azt azért elmondanád, hogy mivel töltötted a mai napot? Niallel beszéltem ma este, és azt mondta, nem dolgoztatok ma, vagyis de. Egyedül te, mert jelentkeztél a dalírásra.

– A főnök szerint nem teszek eleget a bandáért, ezért el kellett vállalnom. Én se örültem annyira, de muszáj volt valakinek jelentkeznie – próbált érvelni, de Nadi csöppet sem értett vele egyet.

– A főnök? És muszáj? Harry jelen pillanatban, ha mondhatom így, te vagy a frontember. Nem fognak kitenni a bandából csak azért, mert nem vállalsz el valami baromságot. Értem én, hogy ez a munkád, de akkor is! Mikor belekezdtünk a kapcsolatba még azt mondtad nem fog a munka kettőnk rovására menni.

– Baba, ez csak egy vacsora volt. Hétvégén elviszlek Thaiföldre és kikapcsolódunk kicsit. Sokkal jobb lesz, mint az este lett volna – próbálta kimenteni magát valami széppel.

– Hétvégén díjátadón lesz jelenésünk. Vagyis neked biztos, én ezek után nem szívesen megyek.

– Kiment a fejemből – sóhajtott fel, és elővette a telefonját, amiben nézelődött kicsit. – És a hónap vége? Akkor szabad vagyok, elutazhatunk akkor.

– Ahogy ismerlek, nem csak két napra akarsz kiruccanni, de ne feledd, hogy nekem hét közben munka van – válaszolt csöppet sem jókedvűen.

– Egyáltalán miért dolgozol? Azzal a kevés pénzzel semmire se megyünk, viszont bőven eléldegélünk az én fizetésemből.

– Tessék? – lépett hozzá közelebb Nadi, a feje forrt már a dühtől, és igen csak közel állt ahhoz, hogy újra felképelje a fiút. – Mégis mikor tett téged a munkád ennyire nagyképűvé? Korábban mindig azt mondtad, hogy téged nem érdekel a pénz, és azzal indokoltad, hogy mi egy lakatlan szigeten is könnyedén kihúznánk, hisz nincsenek nagy igényeid, ahogy nekem sincsenek. Tudod, én nem azért járok veled, mert szükségem van arra, hogy ismerjen a fél világ, és nem is a milliárdjaid érdekelnek, amivel el tudsz engem tartani. Sose a pénzed miatt voltam veled, nem érdekelt a vagyonod, egyszer se kérdeztem mennyi a fizetésed, és nem azért mert bunkó vagyok, és nem érdekelnek a dolgaid, hanem mert nem a bevételed érdekel. Nem kértem sose, hogy hülyeségekre pazarold miattam a pénzed, nem volt rá szükségem. Nem kértem drága luxus villát, én bőven beérem ezzel a lakással. Nem kértem több ezer fontos ruhákat, nagyon szeretem azokat, amiket csináltatok, amiket Sophia tervez direkt nekem, vagy amit itt-ott veszünk, ha külföldön meglátogatlak. Nem kértem, hogy gyémántokkal lepj meg, nekem sokkal többet jelent egy kis ezüst ékszer, aminek van valami jelentése is. Sose kértem, hogy szabadidődben a világ másik végére vigyél, hogy fogyjon a pénzed, én bőven beértem azzal is, ha a munkád végett ide-oda elhívsz, hogy akkor is kettesben lehessünk kicsit. Szerinted, ha a pénzed miatt lennék veled, akkor végiggürizném a napi nyolc órát? Téged szeretlek, vagyis azt, aki voltál – kiabált már a végénél könnyes szemekkel, amiktől csak homályosan látta a fiút.

– Nad, nyugodj meg – nyúlt a lány felé, de az elütötte a kezét.

– Nem, Harry. Elkezdtem, és most már végig is mondom, nem fogsz megállítani. Én abba a mosolygós fiúba szerettem bele, aki tizennyolc évesen kilopott apám házából, hogy a Temze partján nézhessük a csillaghullást. Imádtam a hozzáállásodat, és hogy milyen kitartó voltál. Amikor hajnalban hazaértünk apám még mindig ébren várt minket a nappaliban, és nem engedte, hogy csak úgy hazamenj, hanem végig kellett hallgatnod a reggelig tartó előadását a biztonságos szexről, a tini terhességről, pedig akkor még csak barátok voltunk. Akkor se tudtunk sokat együtt lenni az X-factor és a fellépések miatt, de megoldottuk és szerintem nem ment a kapcsolatunk rovására se a te énekes karriered, se az én tanulmányaim. Ha messze is voltunk egymástól, mindig megoldottuk, hogy beszéljünk, hisz ott volt a mobil, a közösségi oldalak, a különböző idióta programok… De aztán minden megváltozott. Meg se tudom mondani, mikor kaptam utoljára hétfői sms-t, és ezer éve nem vittél éjjeli randira, pedig a Where We Are Tour-on, és az előtt folyamatosan szerveztél ilyesmi romantikus találkákat. Ha tudnád mennyire örültem volna már annak, ha időben hazaérsz és ünnepelünk. Tudom, hogy azért vitettél az Álomvilágba, mert az a mi helyünk, de beértem volna, ha pezsgőzünk egyet kettesben az erkélyen, vagy bent a szobában.

– Sajnálom, hogy csalódnod kellett, de nincs már erre időm. Nem tudok a Föld másik feléről hazaugorni egy estére, hogy igyunk valamit, vagy, hogy együnk pár falatot.

– Miért nincs? Régebben annyiszor hazaszaladtál, ha épp volt egy szabadnapod. Koncert után este felültél a repülőre, másnap délelőtt már itt is voltál Londonban, és volt egy egész napunk egymásra, mielőtt vissza kellett volna indulnod. A többi fiúnak is van ideje hazajönni, Liam magával repteti Sophiát, ha épp nincsenek vizsgái, Zaynék pedig annyiszor találkoztak az elmúlt hetekben, hogy már az egész kicseszett esküvőt leszervezték! Erre mi van velünk? Ha hétvégén utánad megyek, te akkor is csak dolgozol, és csak esténként látlak egy kicsit, egyébként végig csak Niallel vagyok, aki másról se beszél, mint az aktuális csajról, aki tetszik neki, a fociról és a golfról. Az együtt alváson kívül semmit se csináltunk az elmúlt három hónapban. És mond, hol van a régi 1D? Akkor még egyenrangúak voltatok, most pedig te, mint frontember tevékenykedsz magad mögé utasítva ezzel a többieket. Szabadidőtökben meg alig vagytok együtt, Louis minden egyes estét Calvin társaságában tölt egy tetszőleges bárban, ahol mindketten a sárga földig isszák magukat, és alkalmanként három–négy csaj szájában is képes megfordulni egymás után. Zayn, ha épp nem Perrievel van, akkor egyfolytában Jawaddal szórakozik. Nem is tudom mikor láttalak titeket a munkán kívül utoljára együtt. Értem én, hogy gyűlölitek Louis-val a folytonos Larryzést, hisz egyikőtök se meleg, de már nem csak a fanok előtt kerülitek egymást. Baráti körben is szartok egymás fejére, egyáltalán a hónapban beszéltél már vele? Feltűnt, hogy mennyire megviseli őt a szakítás?

– Ha ennyi a gondod a bandával, akkor miért csak nekem hisztizel? Gondolom a többieket nem untattad ilyenekkel.

– Niallnek mindig hangoztatom, ha feltűnik, hogy keveset van a többiekkel, és látom, hogy próbál nem csak a Devine srácokkal lenni. Liam rengeteg időt tölt Zaynnel, hisz ő lesz az esküvői tanú, és most, hogy Louis-ék szakítottak sokszor mennek együtt bulizni. Zayn és Perrie, valamint Liam és Sophia kapcsolata pedig nem csak úgy van, mint a miénk. Pár hónap, és lesz egy esküvő, Liam pedig eljegyzésen és gyereken gondolkozik. Aztán vagyunk mi, járunk már négy éve, de nem haladunk semerre. Nem tudom mikor voltunk utoljára úgy együtt, kettesben, hogy minden rendben lett volna. Nem beszélgetünk, ha mégis, akkor se haladunk semerre se. Mondd, van értelme ezt tovább erőltetni?

– Nad, én nem akarok szakítani! De ugyanakkor… egyszerűen túl megterhelő ez nekem. Szeretnék veled lenni, de fontos a karrierem, és nem tudok kettészakadni, hogy mindenkinek megfeleljek. A vezetőség akarja, hogy elvállaljam a sok baromságot, hogy a fanoknak jó legyen.

– A főnökeid idióták! Csak azt akarják, hogy pletykák szülessenek rólad, hogy az egész média rólad szóljon. Ennyi erővel tégy eleget a nekik, szakítsunk. Akkor minden magazin a nagy Harry Styles életével lesz tele, és egyből összejöhetsz majd azzal a bombázóval, aki tegnap olyan jól lefoglalt.

– Tényleg szakítani akarsz? És azt hiszed, hogy ha megcsaltalak volna, vagy ha a csajjal akarnék lenni, akkor most is itt lennék, és veled vitáznék? Legyen már egy kis eszed! – emelte fel a hangját.

– Egy szóval se mondtam, hogy megcsaltál. De vele voltál a mi napunkon, nem pedig velem, és ez szerintem jelent valamit.

Ez volt az a pillanat, ahol Nadi már nagyon ideges volt, és képes lett volna hozzávágni valamit, de csak elindult a konyhába, közben pedig mondta a magáét.

– Hát persze, hogy jelent! A kedd munkanap, tegnap pedig kedd volt, és ilyenkor egyesek dolgoznak is, nem csak henyélnek egész nap.

– Nem vagyok híres, és nem figyeli több millió tini a munkásságom, de azért nem csak meresztem egész álló nap a hátsóm. Én is dolgoztam ma, reggel nyolctól délután ötig – állt meg a hűtő előtt, és kivett belőle a tortát, amit csak Harry kedvéért csinált. – Tudod, miután hazaértem az irodából, még voltam olyan barom, hogy elmentem boltba friss szamócáért, és csináltam egy tortát, csak miattad, csak neked, méghozzá a kedvencedet. Igaz, hogy a fizetésem nem elég arra, hogy drága ingóságokat, vagy épp ingatlanokat vegyünk, de arra bőven elég, hogy különböző luxuscikkek nélkül eléldegéljünk.

– Nem is az a lényeg, hogy mennyi a kereset, hanem hogy mennyien függnek tőlem, vagyis tőlünk. Nem csak a srácokkal cseszek ki, ha nem csinálom azt, amit kell, hanem a többi emberrel is, akik nekünk köszönhetően kapják a fizetésüket. Tudod hányak fizetése függ tőlünk? Bárhova megyünk, velünk van az öt testőr, egy-két sofőr, aztán a sminkes, a stylist és a fodrász. És attól függően, hogy épp mi a napi program ott vannak a stábtagok, hangmérnökök, fotósok, riporterek.

– És ők mind fontosabbak nálam – suttogta a lány csalódottan, majd visszaindult a szobába. – De hagyjuk abba, mert csak még rosszabb lesz minden, és nincs sok értelme annak, hogy reggelig csak veszekedjünk. Zuhanyozz le, és aludj. – hagyta rá a fiúra a dolgot.

– Legyen, de holnap ezt még befejezzük!

– Talán.

***

Nadi azon a hajnalon már egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, órákon át gondolkozott. Agya egyfolytában csak kettejük kapcsolatán járt, számba véve közös múltjukat, az elmúlt pár hónapot, mikor minden megromlott. A veszekedés minden perce újra és újra lefolyt szeme előtt, majd a lehetséges jövőjükön kezdett töprengeni. A lehetséges jövőt, amiben nem sok jót látott. Hisz mire vágyik minden nő? Egy munkára, amit szeret csinálni, ám ami mellett van ideje. Idő a férfire, akit szeret, a leendő családra, amire vágyik, valamint egy kis hobbira, hogy ki tudjon kapcsolódni.

Öt körül összeszedte magát, hisz döntésre jutott. Felöltözött szép elegánsan, ahogy a munkába szükséges, majd megcsinálta sminkjét, frizuráját, és az órára pillantott. Még volt ideje arra, hogy összeszedje holmiját, és lelépjen még az előtt, hogy Harry felébredne. Az ágyneműtartóból elővadászta az egyik piros bőröndjét, amibe összepakolta a legszükségesebb ruháit és egyéb dolgait, majd ezzel kész is volt. Maga után megágyazott, hisz nem akart rendetlenséget hagyni, majd kilesett a nappaliba. Csend volt, sehol semmi mozgás, így a fürdőbe lopózott, ahol gyorsan fogatmosott majd ott is összeszedte a dolgait, amit még belegyömöszölt a nagy kofferba.

Utoljára nézett végig a szobán, úgy érezte kész mindent hátrahagyni. Ám könnyebbnek tűnt elképzelni, hogy mindent maga mögött hagy, és új életet kezd, mint azt valóban megtenni. Az ágyon ugyanaz a huzat volt, mint annak idején, az első szeretkezésüknél. Egyikük sem volt már akkor szűz, mégis idegesek voltak – talán Harry még a lánynál is nagyobb zavarban volt, persze feleslegesen. És a sok-sok ágyba hozott reggeli, amivel kölcsönösen lepték meg egymást. A sötétítő függönyhöz lépett, majd széthúzta azt, utat engedve ezzel a korai napsugaraknak. Így már könnyen olvashatóvá vált a falon lévő idézet, amit talán két éve festhetett. „Azzal ugyan senkit meg nem javítasz, ha eltaszítod.” – állt a falon, szemben az ággyal. A lány kedvenc írójától, kedvenc regényéből a legkedvencebb idézete volt. Eddig egyszerűen csak szerette, de mostanra már jelentése is lett, döntésén azonban ez nem változtatott. Úgy érezte megfullad, ha a lakásban marad, mennie kellett. Bárhová, csak onnan el, hogy nyugodt körülmények között átgondolhassa a történteket. Szomorúan húzta bőröndjét maga után a konyhába, ahol a hűtőhöz ment, hogy az előző nap elkészített tejeskávét kitöltse magának. Újra találkozott az általa sütött szamóca tortával, ám már hiányzott belőle egy szelet. Harry evett belőle, sőt még el is mosogatott. A szekrényhez lépett, hogy bögrébe öntse az italát, de kezébe az a darab került, amit egyszer karácsonyra csináltatott Harrynek. Egy fotó volt rajta, ami őket ábrázolta és a másik négy fiút. Görögországban készült, még a karrierjük elején, mikor az Up All Night turné után kikapcsolódásképp együtt mentek nyaralni. Boldogok voltak, mindannyian. Ám Nadi most nem volt az, még a kávétól is elment a kedve. Mindent otthagyott, el se pakolt maga után. Menni akart minél hamarabb. Cuccait komolyabb zajok nélkül vitte le, majd eszébe jutott, hogy mégsem kéne minden szó nélkül lelépni, így visszament a lakásba, hogy legalább egy kis üzenetet hagyjon a fiúnak.

A nappaliban Harry még mindig mélyen aludt. A takarót éjjel lerúgta magáról, sőt ő maga is félig lelógott a kanapéról. Reszketett, ami nem volt valami meglepő, hisz hideg is volt a nappaliban, egyikőjük sem tekerte fel a fűtést. Odalépett, hogy betakarja, hisz – bár mérges, és csalódott volt, – mégsem akarta, hogy párja megbetegedjen. Ekkor vette észre az asztalon lévő, kissé gyűrött és sérült fotót. A szilánkosra tört képkeret több helyen is megvágta a képet, de Harry megpróbálta helyrehozni, több helyen is meg volt ragasztva. Fájt, hogy így kellett látnia, de nem volt sok ideje. Jól ismerte szerelmét, tudta, hogy hosszú napja volt, és pocsék éjszakája, így hamar fel fog kelni, és edzeni megy, hogy felfrissítse, és egyben lenyugtassa magát. Úgy saccolt, talán tíz perc múlva ébred majd fel, ezért nem fecsérelte az idejét. Gyorsan keresett egy tollat, majd mivel lapot nem talált, így a fotó hátuljára vésett pár rövidke sort. Tényleg nem írt sokat, egyszerűen nem érezte fontosnak. Csak a tudtára akarta adni, hogy nem kell aggódnia, ugyanis nem a világ másik felére megy, csak valamelyik barátjukhoz. Leírta, hogy szünetre van szüksége, hogy nyugodtan átgondolhasson mindent, sőt azt is leírta, hogy hol fog megszállni. Így érezte csak igazán korrektnek.

Az ajtóban még visszanézett egy pillanatra, hisz nem tudta mikor fogja viszontlátni a lakást. Abban a pillanatban megingott egy kicsit, hisz arra készült, hogy maga mögött hagyja barátját, valamint lakását is. Csak a munkája és a kocsija maradt, semmi más, mégis eltökélt volt. Mennie kellett, így rászánta magát az indulásra.